2014. október 20., hétfő

TÚRÓS SZTRAPACSKA A 19. BLOGKÓSTOLÓRA


Ismét itt a Blogkóstoló, amelynek most  a háziasszonya Fűszermánia Gabi.
Szeretem ezt a játékot, mert itt jobban megismerhetjük egymást.
Mostani párom Kisildi, aki nem ismeretlen számomra. A blogját már többször nézegettem és csak ajánlani tudom mindenkinek.
Választásom a sztrapacskára esett. Sokszor csináltam már, de a blogra még került fel.
Nemcsak túróval, de pirított hagymával és pirított káposztával is nagyon finom.
Ildi tojást is tett a tésztájába, de én nem szoktam.

4 db burgonya
25 dkg liszt
víz
1 tk. só

15 dkg füstölt szalonna

25 dkg tehéntúró
2 dl tejföl

A szalonnát apró kockára vágtam és megpirítottam.
A burgonyát meghámoztam, lereszeltem.
A liszttel, vízzel és a sóval galuska állagú tésztát kevertem.  Ha nagyon lágy lenne a tészta akkor amikor a vízbe szaggatjuk szétázik. Ilyenkor tegyünk még bele lisztet.
Sós, forrásban lévő vízbe beleszaggattam. Amikor feljött a víz tetejére főztem még egy kicsit, majd kiszedtem, leöblítettem hideg vízzel és meglocsoltam a kiolvasztott szalonna zsírjával.


Túróval és a szalonnakockákkal összekevertem.
Tejföllel jól meglocsolva tálaltam.

Nagyon szereti a család minden tagja. 
Remélem kedvet kaptatok ti is a sztrapacska készítéséhez.
 
 Jó étvágyat!







2 megjegyzés:

  1. Tehéntúróval még nem hallottam :-O de biztos finom így is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mifelénk tehéntúróval szokták készíteni, de ettem már egy-két alkalommal juhtúróval is. Azzal is finom , hiszen imádom a juhtúrót!

      Törlés