2013. augusztus 2., péntek

TÖLTÖTT CUKKINI


piroskonyha
A kertben most kezdett el nőni a cukkini és a tök. Ami eddig volt az anyuéktól hoztam, ők korábban elvetették a magot mint mi.
Húsos tölteléket tettem bele, mert azért nem vagyunk vegák és még így is necces, hogy a fiúk mit szólnak majd hozzá. 
Most készítem először, tehát majd meglátjuk mi lesz a sorsa.
Egy cukkini és egy tök, tehát négy adag lesz belőle. Ezt jól kiszámoltam!!!!

1 gyenge cukkini
1 gyenge tök

Megmostam, kettévágtam, a belsejét kanállal kivájtam.
Zöldséghámozóval a héját levágtam. Sok helyen azt olvastam, hogy nem szükséges, de azért én megpucoltam.
Annyira gyenge volt, hogy  nem főztem elő, de nem is kellett.

40 dkg sertéscomb
1 dl rizs
1 fej vöröshagyma
2 cikk fokhagyma
fűszerpaprika
őrölt bors

majoranna
olaj

tejföl
5 dkg reszelt sajt

A vöröshagymát apró kockára vágtam és az olajban megpirítottam. 
Rátettem a darált húst, megsóztam, fehéredésig sütöttem.
Közben megmostam a rizst, hozzáöntöttem a húshoz, öntöttem rá 2 dl vizet és együtt készült tovább.
Amikor már majdnem készen volt akkor belereszeltem a fokhagymát és hozzáadtam a többi fűszert.
Megtöltöttem vele a cukkiniket, megtejfölöztem és sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem.
Lefedtem egy másik tepsivel és fél órát sütöttem a gázsütőm 6-os fokozatán.
Ezután levettem a tepsit róla és még 15 percig pirítottam.

Ennyi idő bőven elég volt, a cukkini puha lett.


Elfogyott. 
Nem mondom, hogy  a kedvencük lett, de elfogyott.
Nekem is az ízlett jobban amelyik a vékonyabb cukkiniben volt töltve. 
Sajnos nem vagyunk nagy zöldség evők és ez most látszott is.

Jó étvágyat! 



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése