2013. augusztus 3., szombat

SÁRGADINNYE DZSEM

piroskonyha
A mai világban már mindenből főznek lekvárt. Lehet, hogy eddig is főztek, csak mi leragadtunk a barack, szilva  esetleg eper, málna lekvároknál.
Szeretem én is az új ízeket, ezért úgy gondoltam, hogy megpróbálkozom olyan gyümölcsökkel is amelyekből még sosem kóstoltam lekvárokat.
Ilyen a sárgadinnye is.
Reggel vettem is a kisboltban, és délután hozzá is fogtam.
Az ihletet ő adta.


55 dkg sárgadinnye, héj és magok nélkül
25 dkg kristálycukor
1 citrom leve és reszelt héja
fél csomag 3:1 dzsemfix szuper
1 ek. rum

A dinnyét megpucoltam, felkockáztam.
Rátettem a cukrot és 15 percig főztem. Botmixerrel rásegítettem és beletettem a citrom levét, héját,a rumot és a dzsemfixet.
1-2 percig forraltam és rögtön üvegekbe  töltettem.
Pár percre fejre állítottam, nem tettem száraz dunsztba.


piroskonyha

Az üveget előtte mosogatógépben mostam el magas hőfokon. Most olyan jól jött össze, hogy még szinte forró volt az üveg is amikor beletettem a lekvárt.

4-5 dl lekvár lett belőle.


Jó étvágyat!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése