2013. június 22., szombat

RIBIZLIS TÚRÓS-TEJSZÍNES TORTA

piroskonyha



piroskonyha
Nálunk még most kezd érni a ribizli. Ha jó idő lesz, akkor talán egy hét múlva már lesz érett  meggy is a kertünkben. Sajnos most szinte semmivel nem dicsekedhetek, nem sok gyümölcsünk van. De amennyi lesz azt hasznosítani fogom.
A múltheti mentás túrótorta után gondoltam, hogy rátérek a gyümölcsös tortákra.


Alig szedtem le a ribizlit rákezdett szakadni az eső, a jég. Ilyen nagy vihar még a nyáron nem volt felénk, eddig megúsztuk, de most...hát ez nem volt semmi!!


A vihar végén ilyen felhők voltak az égen.














De térjünk vissza a tortára.

3 tojásból piskótát sütöttem.

Hozzávalók:

3 tojás
6 dkg liszt
6 dkg kristálycukor
1 tk. sütőpor

A tojást a cukorral 10 percig, fehéredésig kevertem robotgéppel. A lisztben elkevertem a sütőport és apránként hozzákevertem a habhoz, természetesen ezt már kézzel, és nem géppel.
Előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.
A sütőformában hagyom kihűlni, és utána sem veszem ki belőle, mert ebben készítem tovább a tortát.

35 dkg túró
12 dkg mascarpone
7 szem édestítő tabletta
1 citrom leve

Az édesítőtablettát pici meleg vízben feloldottam, és a mascarponés, citromos túróhoz adtam.
Ha kihűlt a piskóta ezt rákentem, ribizlivel megszórtam és betettem a hűtőbe.
piroskonyha


2 dl hullala habtejszín
1 dkg étkezési keményítő

Ameddig hűlt, addig a habtejszínt kemény habbá vertem.
Az étkezési keményítőt langyos vízben feloldottam és belefolyattam a habba, közben pedig még tovább kevertettem a habot a géppel.

A tetejére ismét ribizlit raktam.

piroskonyha
piroskonyha

piroskonyha

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése