2016. május 29., vasárnap

SALÁTALEVES SÜLT TOJÁSCSÍKOKKAL


Salátafőzeléket ebben az évben már főztem vagy négyszer.
Hétvégére lett két fej salátám, ebből úgy gondoltam, hogy levest fogok készíteni. Már csak azért is, mert két fej nekünk kevés főzeléknek!
A leves is hasonló képen készült mint a főzelék.
A levesbetét pedig nagyon finom lett!! Más levesbe is csak ajánlani tudom!

2 fej saláta
1 ek. liszt
2 cikk fokhagyma
1 liter tej
ecet, ízlés szerint

2 tojás
10 dkg füstölt szalonna
metélőhagyma

A salátát több vízben megmostam és vékony csíkokra vágtam.
Kevés vízben  /kb, 3dl/  addig főztem amíg "összeesett".
A szalonnát apró kockákra vágtam, kiolvasztottam. A kisült szalonnákat kiszedtem egy palacsintasütőbe.
A zsírban megpirítottam  a lisztet, belereszeltem a fokhagymát, felengedtem tejjel és besűrítettem vele a salátát. A maradék tejjel leves állagúra hígítottam.

Ezután elkészítettem a levesbetétet.
A szalonnát a palacsintasütőben elosztottam úgy, hogy mindenhová jusson belőle.
Két tojást villával felvertem, megsóztam és a szalonnára öntöttem.
Megsütöttem úgy mint egy palacsintát.
Csíkokra vágtam és készen is volt.

Amikor már nem volt forró a leves akkor tettem bele ecetet.





Aki szereti a salátát azt csak buzdítani tudom, hogy készítse el.

Facebook oldalamhoz itt csatlakozhattok!

Jó étvágyat!



2016. május 22., vasárnap

EPRES-PUDINGOS POHÁRDESSZERT


Hasonló már készült mostanában, de ameddig eper van addig  együnk ilyen finomságokat.
Tegnap szinte egész nap a kertet és az udvart rendezgettük. Közben persze sütöttem palacsintát, délután pedig nyársaltunk.
Ma már többet voltam a konyhában és közben nagy örömömre a ROCKRÁDIÓT hallgattam online, mert nálunk csak így fogható! De nem kell kőkemény zenére gondolnotok, most is KARTHÁGÓ, BON JOVI... szól.

1 cs. vanília pudingpor
0,5 liter tej
3 ek. kristálycukor

0,5 kg eper
szeletelt mandula
fél cs. színtelen tortazselé+1 ek. kr.cukor+1,5 dl víz

8 db zabkeksz

A pudingpor 1 dl tejben simára kevertem, majd felöntöttem a többi tejjel. Állandó kevergetés mellett sűrűre főztem.
Az epret megmostam, felkockáztam.
A kekszet összemorzsoltam és elosztottam a 4 pohár aljába.
Öntöttem rá pudingot, amire a felkockázott eper felét rászórtam.
Erre tettem egy kevés szeletelt mandulát.
Ismét puding-eper-mandula következett.
A tortazselét elkevertem a cukorral és a vízzel. Forrás után 1 percet főztem, majd hagytam hűlni. Amikor már láttam, hogy egy picit is kocsonyásodik akkor rákanalaztam a poharak tetejére.
Mentalevéllel lehet díszíteni.

Jó étvágyat! 


A tegnapi kertészkedésünk eredménye:


















2016. május 14., szombat

EPERZSELÉS TEJBERIZS


Még mindig eper!
Epres tejberizst már készítettem. Ez most annyiban változott, hogy az eperből csináltam egy zselét, vagy valami hasonlót!!!!!

2,5 dl rizs
1 liter tej
1-1,5 dl víz
4  ek. kristálycukor
1 cs. vaníliás cukor

40 dkg eper
2 lapos ek. kristálycukor
2 tk. étkezési keményítő, vagy zselatin

5 db zabfalat keksz

Pár szem egész eper a díszítéshez.

Legelőször a tejberizst készítjük el.
A rizst megmostam.
A tejet a vízzel együtt beleöntöttem egy jénai edénybe és beletettem a rizst.
Gyakori kevergetés mellett felforraltam.
Amikor már majdnem puha volt a rizs akkor belekavartam a cukrot, a gázt lekapcsoltam alatta és fedő alatt tovább hagytam puhulni.
 
Közben az epret felkockáztam,  de hagytam egészben 4 szép szemet amit majd a tetejére teszek díszítésnek.
Az eperhez adtam a kr.cukrot és elkezdtem melegíteni. Vizet nem adtam hozzá.
Amikor levet engedett  főztem egy pár percig, hogy az eper is átpuhuljon.
A keményítőt egy pici vízzel  simára kevertem és hozzáadtam az eperhez amivel még forraltam 1-2 percet.

A poharak aljára raktam 1-1 db összemorzsolt kekszet.
Erre halmoztam a tejberizst,  majd az eperzselét.
Tetejére félbevágott epret tettem.
 





 

Ezt a desszertet fogyaszthatjátok hidegen, de akár rögtön melegen is.
Utólag még annyit, hogy bátran tegyetek több kekszet az aljára, legközelebb én is legalább kettőt morzsolok a pohár aljára.


Jó étvágyat!
 

2016. május 6., péntek

EPRES PUDINGOS FINOMSÁG


Tegnap vettem 1kg epret, nagyon jó áron hozták, 800Ft volt. Este ettünk belőle, de reggel láttam, hogy nem lehet ezt napokig hagyni.
Gondoltam összedobok egy kis nasit amibe teszek az eperből.

30 dkg babapiskóta
2 cs. vaníliás pudingpor
9 dl tej
4 ek. kristálycukor

2 dl habtejszín
2 ek. kristálycukor

eper a díszítéshez

Egy sor babapiskótát leraktam az üvegedény aljára.
Elkészítettem a pudingot, vagyis....
....a pudingport egy-két dl tejjel simára kevertem. Hozzáadtam a kristálycukrot és a többi tejet is.
Feltettem a gáztűzhelyre és állandó kevergetés mellett sűrűre, simára főztem.
Az elkészített puding felét a tálban lévő babapiskótára öntöttem, és megszórtam mazsolával. A többit fóliával letakartam, hogy ne bőrösödjön be.
A tejszínből a cukorral együtt kemény habot vertem. A felét a pudingra kentem.
Erre szintén rápakoltam egy sor babapiskótát, pudingot, mazsolát, tejszínhabot.
A tetejét eperrel díszítettem.



Jó étvágyat!

2016. május 1., vasárnap

EPRES TORTÁCSKA ANYUKÁMNAK


NAGYON BOLDOG ANYÁK NAPJÁT KÍVÁNOK AZ ÉN ÉDESANYÁMNAK ÉS PERSZE MINDEN ANYUKÁNAK.

Nem a legboldogabb volt ez a nap, mert apukámnak, aki 85 éves, annyira fájt a lába, hogy szinte nem tudott ráállni. Nagy fájdalom azt látni,  hogy egy olyan ember aki egész életében dolgozott, hogy le tud robbanni. De az a szerencse, hogy borzasztó nagy akaraterővel rendelkezik még mindig.

Azért írtam, hogy tortácska, mert ez csak egy 18 cm átmérőjű torta.
Hasonlót már készítettem kétszer is.
EPRES JOGHURTTORTA
EPRES-CSOKIS TORTA
Nem sok különbség van a három torta között.
Nézegessétek, olvasgassátok és amelyik a legjobban tetszik készítsétek el addig amíg itt az eperszezon.

2 db tojás
4 dkg kristálycukor
4 dkg liszt
1 kk. sütőpor

1,5 dl tejszín
2  ek. porcukor
150 gramm epres joghurt
1 cs. habfix

35 dkg friss eper
4 dkg étcsoki, nálam TIBI

A 18 cm-es tortaforma aljába sütőpapírt tettem.
A gázsütőt előmelegítettem a 4-es fokozaton.

A 2 db tojásból piskótát sütöttem.
A tojásokból és a kristálycukorból kikevertem a masszát.
A lisztet és a sütőport átszitáltam és óvatosan a masszához kevertem.
Beleöntöttem a kerek tortaformába és kb. 30 perc alatt megsütöttem.
A formában hagytam kihűlni.

A tejszínt a porcukorral kemény habbá vertem. Közben hozzáadtam a habfixet és a joghurtot.

A kihűlt piskótát kettévágtam.
Az alsó részét visszatettem a tortaformába.
Az eperszemeket kettévágtam és forma szélére raktam.
A krém 3/4 részét rákentem a piskótára.
A másik piskóta széleiből körbe levágtam egy fél cm-es részt. Ez azért kellett, mert az epertől nem fért volna rá az egész.
Rátettem a krémre, rányomkodtam. Erre a maradék krémet rákentem.
2 db nagy epret apró kockára vágta és  a torta közepére halmoztam.
Közben vízgőz felett felolvasztottam 4 dkg étcsokoládét egy kiskanál olajjal.
A maradék epreket kettévágtam és egy kiskanál segítségével bevontam az olvasztott csokival.
Ráhelyeztem a torta tetejére.
A maradék olvasztott csokit szintén kiskanállal a torta tetejére öntöttem.




Fázisfotókat az EPRES JOGHURTTORTÁNÁL találtok.

Facebook oldalamhoz ITT csatlakozhattok.

Jó sütögetést!