2013. július 16., kedd

BARACKOS MANNA

piroskonyha
Már említettem többször, hogy az idén kiszáradt a sárgabarackfánk. Nem tudom hány évig szoktak teremni, nálunk kb.15 évig ontotta a barackot. Meg is éreztük most a hiányát, hiszen vásárolni kellett a gyümölcsöt, amihez eddig nem voltunk hozzászokva. Szerencse, hogy tavaly nagyon sok  volt rajta, így nem csak én hanem anyukám is készített lekvárt belőle. A miénk elfogyott, de nekik még van a spájzban! Ez az oka, hogy tegnap csak egy ládával vettünk. El is készült este belőle a baracklekvár mindenki örömére.
A maradék barack pedig ma várta, hogy süteménybe kerüljön.
Böbe!!!
Én még ilyen finom, puha, egyszerű, gyorsan elkészíthető kavart sütit nemhogy nem ettem, de nem is láttam!
Elkészült, de ez nem sokáig fog tartani.
A megmaradt gyümölcsöt gyorsan betettem a hűtőbe, hogy meg ne romoljon, mert holnap süthetem a következőt.

4 tojás
20 dkg kristálycukor
1 ek. vaníliáscukor
2 dl olaj
7 ek. habtejszín
20 dkg liszt
1/2 cs.sütőpor
sárgabarack

A 4 tojás sárgáját a kétféle cukorral pár percig kevertettem a robotgéppel. Az olajat és a tejszínt kis adagokban hozzáadtam.
A sütőporos lisztet szintén apránként hozzákevertem, de ezt már fakanállal.
A 4 tojás fehérjét kemény habbá vertem, és óvatosan a masszához adtam.

20x30cm-es tepsibe sütőpapírt tettem és beleöntöttem.
A sárgabarackokat megmostam, letörölgettem, kettévágtam, és a masszába raktam.

piroskonyha

A gázsütőmet előmelegítettem az 5-ös fokozaton, és 30 perc alatt készre sütöttem.
piroskonyha

piroskonyha

piroskonyha
Egy kis porcukorral meg lehet szórni a tetejét.
Mit is mondhatnék, ez tényleg egy manna!
Én az ismerőseimnek nyugodt szívvel fogom mondani, hogy próbálják ki.

Jó étvágyat!


2 megjegyzés:

  1. Szia Piroska!
    Tegnap megsütöttem ezt a kevert sütit... hmmm, nagyon finom!
    Köszönöm a receptet.
    Szép hétvégét, Gabriella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gabriella.
      Örülök, hogy megsütötted ezt az egyszerű, de annál finomabb sütit. Megtisztelsz vele.

      Törlés