2013. június 15., szombat

LEPÉNYKENYÉR A BLOGKÓSTOLÓ 9-RE

piroskonyha
Másodszor veszek részt a Blogkóstolóban.
Olyan blogot kaptam, amely sütis néne sütödéje, ahol már nézelődtem, de még nem sütöttem belőle.
Először az édes sütiket, kekszeket nézegettem meg, mert ugye édesszájú vagyok. De megnéztem a többi bejegyzéseket is.
Ekkor találtam rá a lepénykenyérre.
Az a fajta lángos jutott róla eszembe amit Anyukám szokott sütni a tűzhely tetején, de abban burgonya is van.
Nagyon szeretem az ilyen fajta ételeket, főleg ha sok-sok sajt van benne, húsra nincs is szükség.
Örülök, hogy rátaláltam erre a receptre.


Hozzávalók:

0,5 kg liszt
1,5 teáskanál só
3 evőkanál olaj
1,5 dl tej
1,5 dl víz
2 dkg élesztő+pici kr.cukor

Az élesztőt felfuttatom a cukros-langyos tejben, majd beleöntöm a keverőtálba, amelyben már benne van a liszt a sóval együtt.
Az olajat, a tejet és vízet apránként hozzáadom, és simára kevertetem a robotgéppel.

Ez egy olyan jó recept, hogy pontosan ennyi folyadék kellet a liszthez, hogy egy jó tésztát kapjak. Elvált a keverőtál oldalától a végén, nem ragadt hozzá, tehát szuper lett.

Elvágtam 8 darabba. Közben egy lábast megkentem olajjal és felmelegítettem. A kör alakúra kinyújtott tésztát beletettem a lábasba és megszórtam a töltelékkel. Rátettem egy másik kinyújtott tésztát, megnyomkodtam a széleit, hogy ne tudjon a töltelék kifolyni belőle.




Kétféle töltelékkel töltöttem meg. Kettő füstölt kolbászos+sajtos, kettő csak sajtos lett.


Kolbászos töltelék:
20 dkg füstölt kolbász
10 dkg trappista sajt

Sajtos töltelék:
10 dkg camambert sajt
10 dkg trappista sajt

piroskonyha

piroskonyha


piroskonyha

piroskonyha
Ez egy olyan recept, amit úgy variálhatunk ahogy akarunk. Bármivel megtölthetjük, a variációk szinte végtelenek.
Frissen a legjobb, de újramelegítve is finom.

Amikor már melegítve ettük, készítettem hozzá fokhagymás-metélőhagymás tejfölt.

Jó étvágyat!




1 megjegyzés:

  1. Ezt a receptet próbáltam ki a Blogkóstoló 13. fordulója alkalmából, nagyon finom lett, köszönöm! :)
    http://konyhalal.cafeblog.hu/2013/11/15/lepenykenyer-blogkostolo-13-fordulo/

    VálaszTörlés